Korán kelünk, hét közben az ovi miatt, hétvégén meg megszokásból. A fiam amúgy sem hagyna minket aludni, ha esetleg sok hétalvó lenne a családban.

Kezdődik a rutin.

Gluténmentes tej, a műanyag füles pohárból és csak én vihetem be neki a szobába, senki más. Pontosan 11-ig kell számolnom a kortyokat, amíg megissza. Utána néhány tortilla chips a sárga tálból, vagy hétvégenként szeletelt TV paprika a zöldből. Általában olyan színű tálból szeret enni, amilyen színű az étel. Ha valami van az ételen (bors, paprika, akármi), akkor az kuka (megeszem én) vagy le kell szedni. Ha több színű az étel, akkor szétválogatja (rizibizi, megvan?) - úgyhogy már általában úgy kapja meg tőlünk, hogy külön-külön van szedve minden. Pl. külön a szalámi, paprika, kenyér, sajt. Egymáson, egymásba töltve vagy keveredve nem igazán lehet semmi, mert akkor azt mi esszük meg.

Reggeli után nagyjából negyed óra tablet, vagy TV megengedett - addig gyorsan összekapjuk magunkat. Utána mosdó, reggel csak apával, délután-este pedig anyával. Fürdőszobába csak lámpával lehet menni, de úgy, hogy az ajtók nyitva és egyikben sincs kulcs.

Utána öltözés, de ott is csak meghatározott sorrendben, mindent balról indítva. Ha megvan, akkor irány a kocsi (ha otthonról dolgozom be tudom vinni a fiamat és a feleségemet az oviba). A kocsiba először ő ülhet be (jó utat puszi a homlokára kötelező), aztán én, végül a feleségem (ha nagyszülő jön, akkor ők szállhatnak be utoljára).

Az oviba egy úton lehet csak menni, és ha megérkeztünk akkor anyával megy be az épületbe, vele öltözködhet át.

Akinek nincs autista gyermeke, vagy nem ismer valakit aki autizmussal él, gondolhatja azt (jó, nem biztos mert vannak akik megértik, elfogadják - de sajnos ez nagyon-nagyon ritka), hogy csak el van kapatva a gyerek, nem nevelték rendesen, hisztis, a szülők meg inkább ráhagyják stb. - azért viselkedik így, de ez nem így van.

Ha nem a rutin szerint járunk el, akkor nem hiszti van, hanem valami egészen más. Sírás, félelem, agresszió a gyermek részéről. Egy idő után eljut oda, hogy már beszélni sem lehet vele, nem lehet belőle kizökkenteni sem és még egy nagyon fontos dologban más mint a hiszti: nincs vége. 

El tudod képzelni, hogy hosszú órákon át sír a gyermeked, mert nem a megszokott színű pohárban kapja a vizet? És nem tudod megnyugtatni, és nem tudsz vele kommunikálni, és egyre csak azt hajtogatja, hogy milyen színű poharat szeretne? És érzed, hogy ha úgy alakul, ez napokig fog tartani, vagy addig amíg nem szerzel egy kék poharat.

Úgyhogy szerzel egy kék poharat.

Isten hozott a világomban.