Újabban esténként kimegyünk az udvarra. Gergő szereti a sötétet, nem zavarják a fények, a hangok. Amióta észrevette a Holdat, a csillagokat és a bolygókat - amint sötétedik, irány az udvar. Minden este végigmutogatja amit lát, "Holdacska", "csillag", "csillag", "csillag". 

- Levesszük a csillagot! - mondja. Sosem kérdez, mindig csak állít, felszólít - igazából ezek a kérdései, de csak mi értjük őket a feleségemmel. A nagyszülők sem, óvónők sem - csak mi.

- Nem lehet Gergő. A csillagok, a Napocska és a Holdacska fent laknak az égen, nem lehet őket onnan levenni.

- Akkor levesszük a sötétet!

- Nem lehet kisfiam, csak a sötétben látszanak a csillagok.

- Nem akarsz sötétet, csak csillagokat! - egyes szám második személyben beszél magáról.

Elmosolyodom.

- Vagyunk így egy páran, Gergő.